Éjjel szörnyű élményben volt részem. Ennyire talán még sosem fájt semmi, pedig azért már estem jó nagyokat. Arra ébredtem, hogy nagyon fáj a könyököm. Sírtam is nagyon, anya szaladt is, kivett az ágyból, sétálgatott velem, de nekem ettől nem lett jobb. A végén már fájdalomcsillapítót is adott, amitől talán egy kicsit jobb lett, és 2 óra sírás után egy kicsit aludtam, de nem bírtam megmozdulni sem. Már alig vártam, hogy reggel legyen. Akkor végre kaptam reggelit, de csak bal kézzel tudtam enni. Ekkor anyának már gyanús kezdett lenni a dolog. Megmozgatta a kezem, és az nagyon fájt, sírtam is nagyon. Utána letett játszani, és figyelte, hogy mit csinálok. Hát bal kézzel is nagyon ügyesen tudtam pakolászni a játékokat, de a jobb kezem csak lógattam, mert úgy nem fájt. Anya gyorsan hívta a doktornénit, aki kiküldött minket a kórházba. Hú, az öltözködés szürnyű volt, de a doktorbácsi gyorsan visszatette azt a kis csontocskát, ami kiugrott a helyéről a könyökömben. Utána már kacarásztam és integettem is neki, aminek nagyon örült, apáékról nem is beszélve!
Mikor hazajöttünk, már mászkáltam is vele, így anya nem tudta felkötni. Látszik, hogy nem ismer a doktorbácsi. Az én kezemet felkötni??? Vicces lenne!!! Akkor hogyan mászkálnék??? Szóval már jobban is vagyok!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése